Az innováció alapjai
Bizonyára Ön is tudja, hogy a legtöbb szektorban egy vállalkozás versenyképességének egyik legfontosabb feltétele a vállalkozás jelentős innovációs képessége, valamint az, hogy a vállalkozás hogyan tudja ezt a képességet hasznosítani, vagyis üzleti sikerré alakítani.
A vállalkozás innovációs képességének alapját a vállalkozás tudásportfoliója képezi, amely alapvetően két részből áll:
- a vállalkozás működése során létrejött tudásból és tapasztalatból (az újonnan létrejött vállalkozások ezzel természetesen nem rendelkeznek),
- a vállalkozás tulajdonosai és munkatársai (alkalmazottai) fejében meglévő tudásból és tapasztalatból (ezzel még az újonnan létrejött vállalkozások is rendelkeznek).
Az innovációs képesség másik fontos eleme az az innovációmenedzsment ismeret, illetve aktivitás, amely alkalmazásával képesek vagyunk
- a vállalkozás tudásportfoliójának elemeit összegyűjteni, rendszerezni, tárolni, illetve a vállalkozás működése során létrejövő ismeretekkel a portfoliót folyamatosan bővíteni,
- a tulajdonosok és munkatársak alkotóképességének, kreativitásának és szakmai ismereteinek aktivizálásával piacképes új terméket vagy szolgáltatást, a gyártást vagy szolgáltatás fejlesztését elősegítő új folyamatot, vagy technológiát, a vállalkozás működését hatékonyabbá tevő új szervezeti felépítést, illetve üzleti modellt, és/vagy az értékesítést elősegítő marketing módszert létrehozni.
Természetesen előfordulhat, hogy a vállalkozás nem rendelkezik az adott innovációs folyamathoz szükséges minden ismerettel és képességgel, ilyenkor ezeket a képességeket mások (pl. más vállalkozások, egyetemek, kutató intézetek, stb.) bevonásával kell megszereznünk.
Az innovációmenedzsment ismereteknek igen sokféle megközelítése létezik. Ezekből az Önök számára a legmegfelelőbbet kiválasztani, vagy több kombinációjából a leghatékonyabban megvalósíthatót összeállítani szinte lehetetlen.
A sokféle, helyenként egymásnak ellentmondó magas színvonalú ismeretek egységesítése érdekében hozták létre a CEN/TS 16555 „Innovációirányítás” c. európai szabványcsaládot. Tananyagunk kifejlesztésekor kiemelten támaszkodtunk a szabványcsaládban foglalt ismeretek alkalmazására.
X
Mik a Sütik és mire használja a weboldal azokat?
A sütik kis adatcsomagok, melyeket az Ön által látogatott webhelyek mentenek a számítógépére. Széles körben alkalmazzák a weboldalak működtetésére, vagy hatékonyabb működése érdekében, valamint a weboldal tulajdonosa számára információ szolgáltatás céljából.
Sütik általi adatkezelés
A Felhasználó hozzájárulása esetén a Szolgáltató a Honlap használata során egyedi azonosítót, úgynevezett sütit (cookie-t) helyezhet el a Felhasználó számítógépén vagy mobil eszközén, melyet a böngésző kezel (pl. egyedi azonosító, honlap neve, szám illetve betűkarakterek).
A Sütik típusai
Tárolás szempontjából két fő típust különböztetünk meg, az „állandó” és az „ideiglenes” sütiket.
Az állandó sütit - mely a weboldal újbóli meglátogatását támogatja - a böngésző egy meghatározott időpontig tárolja, mely nem törlődik annak bezárásakor. Az „állandó” sütik esetében az adatokat a Szolgáltató korlátozott ideig, vagy a Felhasználó hozzájárulásának visszavonásáig kezeli, ugyanakkor a Felhasználónak lehetősége van a sütik törlésére a böngésző beállításaiban.
Az ideiglenes, munkamenet süti a böngésző bezárásával automatikusan törlődik.
A sütiket elhelyező szolgáltatók szempontjából az ún. first party sütiket a meglátogatott oldal helyezi el a Felhasználó eszközén, azok olvasására is kizárólag ezen oldalak alkalmasak. A Third party sütiket a felkeresett oldaltól elkülönülő szolgáltató, szervezet stb, hozza létre illetve helyezi el, pl. az oldal látogatottságának elemzése, vagy az oldalba beágyazott tartalmak (videók, képek, flash tartalmak) megjelenítése, bizonyos esetekben pedig célzott reklám és marketing megkeresések küldésének céljából.
Az internetes böngészők jelentős része az alapbeállításból adódóan elfogadja a sütiket, ugyanakkor lehetőség van ezek felhasználó általi letiltására, visszautasítására is.
A sütik tiltásához kérjük, hogy végezze el a szükséges beállításokat a számítógépe vagy mobil eszköze böngészőjének internet/böngésző beállítások menüjében (tiltás, visszavonás).
Jelen weboldal Sütiket kizárólag a weboldal helyes működése érdekében, valamint statisztikai célokra használ, azokat harmadik félnek nem adja tovább. A tárolt Sütik alapján a felhasználó nem beazonosítható, anonim marad.
A Sütikkel kapcsolatos további információkért kérjük látogassa meg a https://www.allaboutcookies.org oldalt.